Olv. Luk 24,13-35. Az Úr a feltámadása után még 40 napig itt maradt a földön, de csak az Övéinek, a Benne hívőknek jelent meg. Apcs 1:3 Kiknek az ő szenvedése után sok jel által meg is mutatta, hogy ő él, negyven napon át megjelenvén nekik, és szólván az Isten országára tartozó dolgokról.

A most olvasott események az Úr feltámadásának a napján történtek. Ez a kettő is tanítvány volt, de nem a 12 közül való. Emmausba mentek, ami mintegy 60 futamatnyira = 10-11 km-re van Jeruzsálemtől. Szomorúan beszélgettek arról, hogy harmadnapja meghalt a Mester. Már hallottak Jézus feltámadásáról, de nem hitték el. A feltámadt Úr úgy szegődött hozzájuk, hogy ne ismerjék fel, és kezdett velük beszélgetni.

A beszélgetésben kérdések hangzottak el.

1.) Először az Úr kérdezett. 17.v.: Micsoda szavak ezek, amelyeket egymással váltotok jártotokban? és [miért] vagytok szomorú ábrázattal?

A földi utunkon jártunkban mi is beszélgetünk egymással, és néha mi is szomorúak vagyunk. Pedig mi már tudjuk, hogy az Úr Jézus feltámadt, és azt is tudjuk, hogy velünk van, nem hagy el. Máté 28:20b íme én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Csak sokszor nem számolunk ezzel. Nem tudatosul bennünk, hogy mellettünk van, hallja minden szavunkat, tudja a ki nem mondott gondolatainkat is, és látja a szomorú arcunkat. Az Úr nekünk is felteszi ezeket a kérdéseket:

(1) Micsoda szavak ezek, amelyeket egymással váltotok jártotokban? Bizony, nem mindig építőek a szavaink. Pedig az Ige azt mondja: Ef 4:29 Semmi rothadt beszéd a ti szátokból ki ne származzék, hanem csak amely hasznos a szükséges építésre, hogy áldásos legyen a hallgatóknak. Megtehetnénk, mert új életünk van, hiszen feltámadtunk Kr.-al együtt. Jusson eszünkbe, amikor egymással, vagy bárkivel beszélgetünk, és ha olyat mondunk, ami nem méltó az Úrhoz, de hozzánk, Isten gyermekeihez sem, hogy „Micsoda szavak ezek?” Ha pl. panaszkodunk, vagy elégedetlenkedünk, vagy félünk és nyugtalankodunk.

(2) Miért vagytok szomorú ábrázattal? Az Ige beszél arról is, amikor jó és jogos a szomorúság. Jó, ha a bűneink miatt szomorodunk meg. Lehetnek olyan nehézségek, amiről azt írja 1Pét 1:6 noha most kissé, ha meg kell lenni, szomorkodtok különféle kísértések között, amikor Isten a hitünket teszi próbára. Azonban van olyan szomorúság – mint az emmausi tanítványoké –, ami hitetlenségből fakad. Nem hitték el, hogy J. Kr. feltámadt. Úgy gondolták, hogy mindennek vége! Elvesztették a reménységüket.

Soha ne legyünk reményvesztettek, mert élő, feltámadt Urunk van!

2.) Másodszor az egyik tanítvány kérdezett, Kleofás. 18-21.v.: Csak te vagy-e jövevény Jeruzsálemben, és nem tudod minémű dolgok lettek abban e napokon? És monda nekik: Micsoda dolgok? Azok pedig mondának neki: Amelyek [esének] a názáretbeli Jézuson, ki próféta vala, cselekedetben és beszédben hatalmas Isten előtt és az egész nép előtt: És mimódon adák őt a főpapok és a mi főembereink halálos ítéletre, és megfeszíték Őt.

Kleofás képtelen dolgot kérdezett az Úrtól: nem tudod minémű dolgok lettek abban e napokon? Az Úr tudta legjobban! Ő tudta igazán, mert azok Vele történtek. Ő látta igazán a szellemi összefüggéseket!

Néha mi is szoktunk ilyet kérdezni, amikor a történtekben nem értjük meg az Úr útját és munkáját, mint ahogy ez a két tanítvány, és a többiek sem értették. Mindnyájan tragédiának fogták fel. 21.v.: Pedig mi azt reméltük, hogy ő az, aki meg fogja váltani az Izraelt. Pontosan ez történt! J. Kr. a halálával váltotta meg nemcsak Izraelt, hanem minden embert!

Sokszor azért vagyunk szomorúak, mert úgy gondolkozunk, mintha Urunk J. Kr. sem tudná mi az értelme annak, ami velünk történik. Ő tudja, és mindent jól cselekszik! Akkor is, ha mi nem értjük. 2Sám 22:31 Az Istennek útja tökéletes.

Meg azért vagyunk szomorúak, mert nem hisszük el igazán, hogy J. Kr. él! Hallották az asszonyoktól és másoktól is, hogy Ő él, de nem látták, és nem hitték. Ez a szív keménysége miatt van. Márk 16:14 Azután, mikor asztalnál ülnek vala megjelenék magának a tizenegynek, és szemükre hányá az ő hitetlenségüket és keményszívűségüket, hogy azoknak, akik őt feltámadva látták vala, nem hivének. Pedig az Úr előre megmondta, hogy megfeszítik, meghal, eltemetik, de harmadnapra feltámad.

Tamás sem hitte el a többieknek, hogy látták a feltámadt Urat. Ján 20:25 Mondának azért neki a többi tanítványok: Láttuk az Urat. Ő pedig monda nekik: Ha nem látom az ő kezein a szegek helyeit, és be nem bocsátom ujjaimat a szegek helyébe, és az én kezemet be nem bocsátom az ő oldalába, semmiképpen el nem hiszem. Az Úr megjelent neki is. Ján 20:27-29 monda Tamásnak: Hozd ide a te ujjadat és nézd meg az én kezeimet; és hozd [ide] a te kezedet, és bocsássad az én oldalamba: és ne légy hitetlen, hanem hívő. És felele Tamás és monda neki: Én Uram és én Istenem! Monda neki Jézus: Mivelhogy láttál engem, Tamás, hittél: boldogok, akik nem látnak és hisznek. Azért vagyunk hívők, hogy higgyünk Istennek, J. Kr.-nak és az Igének. Hitben járunk, nem látásban.

3.) Ismét az Úr kérdezett. 25-27.v.: Óh, balgatagok és rest szívűek mindazoknak elhívésére, amiket a próféták szóltak! Avagy nem ezeket kellett-e szenvedni a Krisztusnak, és úgy menni be az Ő dicsőségébe? És elkezdvén Mózestől és minden prófétáktól fogva, magyarázza vala nekik minden írásokban, amik Őfelőle megírattak.

A két tanítvány a 19.v.-ben Názáreti Jézusnak és prófétának nevezte az Urat, de az Úr a válaszában Krisztusnak = Isten Felkentjének nevezte magát: nem ezeket kellett-e szenvedni a Krisztusnak? Ez nem véletlen! A próféták Krisztusról szóltak, a Messiásról, de a tanítványoknak külön kijelentésre volt szükségük, hogy Benne felismerjék Isten Fiát, a Krisztust.

Az Úr itt rámutat arra, hogy a hitetlenségünk oka – a szívünk keménységén túl – a balgatagság és a rest szívűség. A balgatag nem értelmes, nem jól gondolkodik. A rest közömbös, lassú. Ezzel az Úr rámutat arra, hogy az Igéről gondolkodjunk el. Forgassuk az elménkben és a szívünkben! Ne legyünk közömbösek és lusták, amikor halljuk vagy olvassuk az Igét! Jak 1:19 Azért, szeretett atyámfiai, legyen minden ember gyors a hallásra!

Krisztusnak szenvednie kellett, és úgy menni be az Ő dicsőségébe. Erről világosan írtak a próféták, pl. Ézs 53. részben, de máshol is. De mi, emberek másként gondolkodunk Krisztusról. Máté 16:22 És Péter előfogván őt, kezdé feddeni, mondván: Mentsen Isten, Uram! Nem eshetik ez meg te véled. Mi szeretnénk kikerülni a szenvedést, de nem lehet. Nekünk is szenvedni kell Vele együtt, mielőtt dicsőséget kapunk. 2Kor 4:16-18 Azért nem csüggedünk; sőt ha a mi külső emberünk megromol is, a belső mindazáltal napról - napra újul. Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk igen-igen nagy örök dicsőséget szerez nekünk; Mivelhogy nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra; mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók.

Ne legyünk tehát kemények, balgatagok és rest szívűek elfogadni a szenvedéseket!

De ne legyünk balgatagok és rest szívűek meghallani az Igét, Isten Szavát sem! Különös, hogy az Úr Jézus nem azzal bizonyította a két tanítvány előtt, hogy Ő feltámadott, Ő él, hogy azonnal felismerhették; hanem azzal, hogy az Írásokat magyarázta nekik. Azokat, amik Őfelőle megírattak.

4.) A két tanítvány örömteli „költői” kérdése. 32.v.: És mondának egymásnak: Avagy nem gerjedezett-e a mi szívünk mi bennünk, mikor nekünk szóla az úton, és mikor magyarázá nekünk az írásokat? Igen, amikor J. Kr. szól, amikor Ő magyarázza az Írásokat, akkor a tanítványainak gerjedezik a szívük. Olyan lesz, mint amikor a tűz felgerjed, fellobban. Vida így fordítja: hát nem lobbant izzó lángra a szívünk bennünk? Addig szomorúak voltak, csüggedtek, nem lángolt a szívük. De az élő Ige hatására lángra lobbant.

Ez a vágyam, és gondolom sokunk vágya és kérése Isten felé, hogy Szent Igéje úgy hangozzék köztünk, és máshol is, hogy az Övéinek a szíve gerjedezzen, a Szt. Sz. tüzétől lángra lobbanjon és égjen. Aztán vigyázzunk, hogy soha meg ne oltsuk, el ne oltsuk ezt a szent tüzet engedetlenséggel, bűnnel, hitetlenséggel, restséggel!

5.) Hogyan ismerték fel az emmausi tanítványok a feltámadt Kr.-t?

Mire Emmausba értek, beesteledett, és kérték az Urat, hogy maradjon náluk. Az Úr asztalhoz ült velük. 30-31.v.: És lőn, mikor leült velük, a kenyeret vévén, megáldá (= hálákat adott), és megszegvén (= megtörvén), nekik adá. És megnyilatkozának az ő szemeik, és megismerék őt; de ő eltűnt előlük. Még abban az órában visszatértek Jeruzsálembe, újból megtették a 10-11 km-es utat, mert nem fért el bennük az öröm, hogy Kr. feltámadt. El kellett mondaniuk a többieknek. 33-35.v.: és egybegyűlve találák a tizenegyet és azokat, akik velük valának. Kik ezt mondják vala: Feltámadott az Úr bizonnyal, és megjelent Simonnak! És ezek is elbeszélék, mi történt az úton, és miképpen ismerték meg ők a kenyér megtöréséről. (Tehát nem a szegek helyéről ismerték meg, amit Tamás látni akart!)

Mi a jelentősége a kenyér megtörésének? Az Úr két kiemelkedő alkalommal törte meg a kenyeret. 1. Az ötezer megvendégelésekor. Luk 9,16: Minekutána pedig vette az öt kenyeret és a két halat, a mennybe emelvén szemeit, megáldá azokat, és megszegé (= megtöré). E sokaságnak, akik ettek a kenyerekből, azt mondta: Ján 6,51: Én vagyok amaz élő kenyér, amely a mennyből szállott alá; ha valaki eszik e kenyérből, él örökké. És az a kenyér pedig, amelyet én adok, az én testem, amelyet én adok a világ életéért. 2. Az utolsó vacsorán. Máté 26:26 Mikor pedig evének, vevé Jézus a kenyeret és hálákat adván, megtöré (itt helyesen van!), és adá a tanítványoknak, és monda: Vegyétek, egyétek; ez az én testem.

Ma is erről lehet felismerni az Urat: Önmagát, a testét adta értünk hálaadással!

Befejezés:

1Kor 15:3-6 Mert azt adtam előtökbe főképpen, amit én is úgy vettem, hogy a Krisztus meghalt a mi bűneinkért az írások szerint; És hogy eltemettetett; és hogy feltámadott a harmadik napon az írások szerint; És hogy megjelent Kéfásnak; azután a tizenkettőnek; Azután megjelent több mint ötszáz atyafinak egyszerre. 11.v.: így prédikálunk, és így lettetek ti hívőkké.

Számoljunk az Írásokkal! Soha ne feledjük el, és számoljunk azzal, hogy feltámadt, élő Urunk van, Aki velünk van, láthatatlanul mellettünk jár. Lát, hall és ért minket, és szól hozzánk. Ámen.